Ha már ezekről tudunk valamit, némi önfegyelemmel és tudatossággal megkísérelhetjük a mértékletesség gyakorlását. Első olvasatra mindez bonyolultnak tűnik. – Ugyan miért legyünk mértékletesek ? – kérdezhetnék sokan. Egyszerű oka van. Ez az az állapot, ami hosszú távon jó az embernek. A rövidtáv más elbírálás alá esik. Lehet jó, sőt nagyon jó, pillanatnyilag, hogy 1-2 rétes helyett, - ami az étkezésünkben csak a desszertet jelenti,- 5-6 db-ot eszünk, hiszen finom. Egy üveg sör helyett 5-6 üveggel iszunk, hiszen szomjasok vagyunk. Elkölthetjük a fizetésünk nagy részét már a harmadik napon, –egyszer élünk!- jeligére, de így a hónap végére csak az adósságainkat halmozzuk. Számtalan dolog esik jobban, -pillanatnyilag, - mint a mértékletesség, aminek az elérése előtt még az egyszerűség és a szerénység is megtanulandó. Mint már említettem tudatosság is kell hozzá, jó nagy adag, ám az sem jön magától, megelőzi az önismeret és az önfegyelem.
A probléma, ami valójában csak egy megoldásra váró feladat, abból adódik, hogy egymásra épülő tulajdonságok láncolata, megszerzése által jutunk el minden lényeges un. „igaz” emberi tulajdonsághoz.
Vizsgáljuk meg ezek kialakíthatósági sorrendjét.
Minden új tulajdonság kialakításához egy felismerés vezet el a legkönnyebben. Minden változást segíti az a felismerés, hogy ha én nem változom, körülöttem sem változnak a dolgok. A körülöttem élő személyeket és történéseket nem tudom megváltoztatni, ezért nekem kell megváltoznom, vagy nézőpontot kell váltanom. Mértékletességünk kialakításához meg kell ismerkednünk a mérték fogalmával. Már tudjuk: egy-két db rétes, egy-két krigli sör, pénz-idő-energiáink beosztása stb. Érezzünk rá az egyszerű élet méltóságára, legyünk szerények. Így jól fog esni, ha többet kapunk az élettől. Az önfegyelem kialakítása az akaratunk edzésén múlik. Kezdjük az egyszerű, nem szeretem dolgokkal. Tegyünk rendbe magunk körül mindent, hiszen a legtöbbször csak halogatunk. Meg tudjuk csinálni! Ez elvezet minket a tudatossághoz, ami életünk olyan irányú rendezése, ahogy nekünk hosszú távon a legjobb, anélkül, hogy mások érdekeit megsértenénk, vagy ártanánk.
Mindez csak váza egy nagy elhatározást igénylő életmód változtatásnak, amelyet mindenkor, mindenkinek saját magának kell részleteiben magára szabva megtervezni, kibontani és megvalósítani. Mindehhez elszántságot és a megvalósításhoz sok sikert kívánok!